Linkek a témában:
„A leletekkel besétáltam a Déri Múzeumba”: fiatal álmosdi régész a föld alatt rejlő kincsek nyomában
Debrecen – Az Árpád-kori elpusztult településeket kutatja a megyében a fiatal régésztechnikus, Nagy Gergő, aki az utóbbi években számos jelentős megyei ásatáson vett részt. Interjú.
Árpád-kori falu nyomait találták meg a régészek Békéscsaba határában
Áprilisban kezdődött el annak az Árpád-kori falunak a régészeti feltárása, amelyet az M44-es gyorsforgalmi út nyomvonalán nem messze Békéscsabától találtak. Az útépítés kapcsán az elmúlt hónapokban már számos lelet előkerült, találtak szarmata és avar kori sírokat csakúgy, mint Árpád-kori tanyákat, de most kerültek elő egy olyan település nyomai, amely a 11-12. században virágzott.
Mesélő múzeum: A megyeri középkori temető
A Munkácsy Mihály Múzeum 2017 nyarán a Berényi út 140/1. számú telken kísérleti műhely és tesztüzem szerviz épület, nyitott mosó építéséhez kapcsolódó földmunkáknál régészeti felügyeletet látott el. Augusztus 8-án az építkezési terület északi részén (a zászlótartóknál), a kerítéssel párhuzamosan vízvezetéket fektettek. Egy méter mélységből embercsontokat fordított ki a markológép.
Szervita téren kutatnak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei
Adalékok egy nagyváros születéséhez. Pest belvárosában, a Szervita téren kutatnak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei. Itt járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Kovács Eszter, a BTM ásatásvezető régésze.
Meghatározás
Magyarországi ásatások, friss hírek, aktualitások, érdekességek a régészeti ásatásokkal kapcsolatban. Őskori, középkori, római-kori leletek, sírfeltárások, települések nyomai, leletanyagok hazán területéről. Autópálya építések mentén történő feltárások, régészeti leletek. Várak, ásatások víz alatt, lelőhelyek, gyűjtemények, sírfeltárások eredményei. Településeink régészeti ásatásai.