A Nílus menti birodalom egyik leghíresebb uralkodója, III. Amenhotep vörös gránitból faragott szobrának fejét tárták fel Luxor közelében, a fáraó halotti templomában - jelentette be Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője.
Vörös Győző egyiptológus, az építészettudomány doktora, 1994 óta dolgozik a Közel-Keleten. egyiptomban tíz éven keresztül vezette a magyar ásatásokat, négy évig Thébában, hat évig pedig Alexandriában. 2004 óta a Ciprusi Magyar Régészeti Misszió vezetője Paphoszon, a sziget görög-római kori fővárosában. Jubileumi könyvében az 1907. január elsején megkezdődött egyiptomi magyar műemlékfeltárások első évszázadának az eredményeit összefzi, amely négy tudományos generáció kilenc régészeti misszióját jelenti.
Száz éve ástak először magyarok Egyiptomban. A centenáriumra jelenteti meg a Kairosz Kiadó korunk világszerte elismert fiatal magyar egyiptológusának, Vörös Győzőnek az új könyvét, amely nem csupán tudományos munka, élvezetes olvasnivaló is, ugyanakkor tisztelgés az előző magyar egyiptológus generációk előtt. Vörös Győző 13 éve vezet ásatásokat Egyiptomban, Alexandriában, jelenleg Cipruson dolgozik, a friss kutatási eredményeket is megismerteti az olvasóval; a művészi kivitelezésű, sok-sok színes képpel illusztrált kötetben egy mindannyiunk által ismerni vágyott kultúra titkaiba enged bepillantást.
Magyar ásatás először 1906-1907 telén folytEgyiptomban, hála Back Fülöp szponzori tevékenységének.A leletek jelentős része a budapesti SzépművészetiMúzeum egyiptomi gyűjteményét gyarapítja. A könyv ennekaz ásatásnak a történetéről, Back Fülöp nagyszabásúásatási terveiről és az előkerült egyiptomi emlékekmagyarországi sorsáról nyújt tájékoztatást. Emellett az1997-ben, a Szépművészeti Múzeumban megrendezettemlékkiállításon bemutatott tárgyak katalógusa ismegtalálható benne.
Magyarországi ásatások, friss hírek, aktualitások, érdekességek a régészeti ásatásokkal kapcsolatban. Őskori, középkori, római-kori leletek, sírfeltárások, települések nyomai, leletanyagok hazán területéről.
Autópálya építések mentén történő feltárások, régészeti leletek. Várak, ásatások víz alatt, lelőhelyek, gyűjtemények, sírfeltárások eredményei. Településeink régészeti ásatásai.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Egyiptomi ásatás |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |